A játékélmény nagyon sokmindenben hasonlít az első részhez, faszántos helyszínek, baszó fegyverek és csillió modifikáció. Ez a jó része. A rossz része meg az, hogy a programozós részt továbbra is valszeg tavi rutyutyuk végezték, mert a gameplay rész még mindig valami csövesbánat borzalom. Karaktered továbbra is úgy mozog, mintha egy Krumpliszsákot rugdosnának. De legalább most már szögesdróttal kivert golfütővel lehet lökdösődni balra-jobbra, ami jó. Sőt, tudjátok mi a királyság? A legenda szerint vannak azok a köztünk járó megváltók, akik szuper-duper módosított godlike fegyvereket adományoznak random járó-kelőknek. Ilyennel itt sajna nem találkoztam, de olyannal igen, aki bebugoltatta az egyik questet, ezzel csinált nekem +1 végigjátszást... létezik magyar kifejezés erre? Anti-megváltó? Invertált Jézus? K*rva anyád? Nem tudom.
Amit viszont tudok, az az, hogy akárcsak mint az első részben, úgy ez is sokkal-sokkal jobb coopban. Ezúton szeretném megköszönni Sapka Károlynak a segítséget, és mivel ő találkozott a fenti adományozóval (nem a bugolóssal), és meg is dobott pár godlike fegyóval, így ő volt számomra a játék apostola. Thanks chief! Megmondom őszintén magyar trófeázós embert nagy ritkán látok (ezért is csatlakoztam ide), de olyan magyart, akinek megvan ez az őskövület játék, erre a konzolra, és embert is keres hozzá, na az b+ ritka mint a fehér holló. Ezen felül láttam, hogy egyébként nagyon sokan játszanak mind ezzel és mind az első résszel. Ez nekem annyira szürreális élménynek hatott. Szóval van egy régi játékod, aminek gyalázatos az irányítása, a multiplayere annyira szar, hogy a Techland szerintem sutyiba Guantanamónak fejleszt kínzóeszközöket, és ennek ellenére csomóan mai napig nyomják. Valamit nagyon eltalálhattak a srácok, mert ilyet eddig ezen a konzolon egy játéknál se láttam.
Lezárásnak pedig ajánlom a játék egyik számát, amit évekkel ezelőtt hallottam, és azóta se tudtam elfelejteni, és ezután sem fogom jóideig. SAMB FTW: https://www.youtube.com/watch?v=kJSZoQABZEs

Szóval végre sikerült játszanom a Kedves Eszterrel, azzal a játékkal ami feltalálta a 'sétáló szimulátor' műfajt.
Nagyon kíváncsi voltam milyen játék lesz, és nagyából azt kaptam amire számítottam: Néhány ember valami újat akart alkotni, valami nem hétköznapit - ami véleményem szerint sikerült. Viszont, attól, hogy valami nem megszokott még nem lesz egyből jó. Nem azt mondom, hogy ez egy rossz játék, messze nem erről van szó, hanem... mint hétköznapi játékos nehéz vele mit kezdeni, de akik fogékonyak a művészetre azok biztosan megtalálják benne a számításait. Én nem ilyen vagyok, ezért számomra ez egy "nem rossz, de a jó nem ilyen" minősítést kap. 
Ettől függetlenül örülök, hogy végre megismerhettem.

Hosszú idő után beleugrottam a Tales from the Borderlands végigjátszásba, és ha már részt vettem hajdanán kezdőként a fordításában, akkor úgy lenne tisztességes, ha felraknám a fordítást. Így is tettem és te jó emberek, ezért csinálom ezt az egészet már évek óta! Eszement jó munkát végeztünk! Nagyon jól visszaadta az eredeti szöveget, és így, hogy én is részt vettem benne, külön élmény volt a végigjátszása. :D A mai napig emlékszek ahogy a projektvezetőnek meséltem a korábbi tapasztalataimról, és erre csak annyit mondott "Hát, ez mélyvíz lesz akkor" és durván be is talált vele: brutálisan megszopatott a játék és külön agybevérzős sztori volt kibogarászni a kontextusokat. A mai napig emlészek arra amikor Rhys-nek vissza kellett szereznie Vasquezt, vagy ami maradt belőle, és csak ahhoz a részhez HAT különböző végigjátszást kellett keresnem, hogy meglegyen az összes szöveg, de még így sem sikerült megtalálnom mindet, ezért steamen több olyan ismerősömet megkerestem, akik nem régen végigjátszották ezt az epizódot. DE! Annak ellenére, hogy vérben és verejtékben úszkálva küldtem be a már megboldogult producteevra a kész anyagot és szóltam a projekt koordinátornak, hogy it's done... egy dolog viszont mindig előttem volt: IMÁDTAM! Imádtam a karaktereket, imádtam a köztük lezajló párbeszédeket, imádtam a színes és változatosabbnál változatosabb kecókat és szitukat, ahol hozzám hasonlóan élték át főhőseink a poklok-poklát, imádtam mindet! Ezért szeretném megköszönni a Talehunters csapatnak, hogy részese lehettem ennek a kalandnak és együtt vihettük végig az egészet és természetesen nagyon köszönöm és maximális tisztelet a szintén megboldogult Telltale Games-nek eme fantasztikus játékot.

Ez a játék annyira borzalmas volt, hogy a platinázás után úgy éreztem magam mint Marlon Brando az Apokalipszis most végén, csak én még hozzácsaptam egy magzatpózban való vergődést is.

Az elején elhiteti veled, hogy ez valami faszaság lesz, baszatós fegyverekkel, taktikázás és aratás ezerrel, és GS Kacit badass csapattársnak... de ebből semmi nem valósult meg, kivéve GS Kacit, ő maradt badass.

Ratyi fegyverharc, redva pályákat, és olyan ostoba ellenfeleket, akiket vurstliban kéne mutogatni.

Ja és a szkriptek... fú vaz, emlékeztek még azokra az időkre, amikor ha csak rossz dőlésszögből közelíted meg az objektumot, akkor felborul a tér-idő kontiinum? NA EZ A JÁTÉK EMLÉKSZIK! Ez különösen Tier 1 módban volt nagyon kellemes. Ja igen, Tier 1 mód, ez a tipikus kellett mint szar a zsebbe kaliber. Mikor végre végignyomod a kampányt legnehezebb fokozaton és hátradőlve a stáblista pörgése alatt várod a platkó felbukkanását... de a stáblista véget ér, és no platkó 4 u. Menübe visszatérve ps dashboard fel, trófealista megnyit, 1 trófea lezárva, Tier 1 kipörgetése, oké, ps dashboard le, tier 1 mód megnyit: legnehezebb fokozat + időkorlát + zéró lőszerutánpótlás + nuku checkpoint + agyonszkriptelés + fostos AI.

Ezekből az összetevőkből próbálták megalkotni a tökéletes játékot. De Electronic Arts professzor véletlenül a kotyvalékba kevert még egy összetevőt... a BORZALMAS IRÁNYÍTÁST!

Ja, az irányítás is hasonlóan gyalázatos, ne játszatok vele. Gyerekek, ne legyetek meggondolatlanok, mert úgy jártok mint én, és egy kisebb háború és békét írtok a platkózás után.

Köszi, hogy végigolvastad. Szeretlek!

Hát srácok, a Medal of honor után már nagyon rám fért egy jó játék, és az AC2 képében ezt ugyan nem maradéktalanul, de megkaptam, és nagyon örülök neki! Ez a széria mindigis közel állt hozzám, volt benne valami, amitől megakadt rajta a tekintetem, és a rohadt nehézkes, vagy egyszerüen SZAR indítás után (első rész) egy hosszabb kitérő után a Brotherhooddal ismertem meg és tette egyúttal felhívta a figyelmem erre a szériára, majd ismét egy hosszú eltáv után a Black Flaggel szerettem meg a szériát. És most 1 hónapja újra elkezdtem az elejéről, az első rész még mindig gyalázatosan fostos, de EZ, na ez fasza!

Az irányítása mondjuk förtelem, ha van valami ami elkúrhat egy játékot, akkor az EZ. És biza párszor majdnem bebaszódott a kontrollerem a tévé közepébe, ami nem túl jövedelmező ötlet egy munkanélkülinek. De tudjátok mivel lehet mégjobban elbaszarintani a rossz irányítást? PLATFORM FELADATOK! Na ezen besza-behuztam. Amikor épp hogy meg tudsz mászni egy falat, akkor jön az assassin tombok első fele és mondja "hold my beer". És tudjátok mivel lehet mégjobbá tenni? Az assassin tombok második fele jön és ad mégtöbb sört: IDŐKORLÁT!

Ha TE kedves olvasó megcsináltad ezeket a tombokat gond nélkül, akkor jár neked a kalaplengetés. Ügyes vagy!

Viszont, akárcsak a rossz idő vagy a hasmenés, ez is végetér egyszer és marad a maradék, ami már naaagyon élvezetes volt! Jó, a tollgyüjtés nélkül tudtam volna élni, de kibirható, és a cutscene ammit érte kaptam az aranyos. A sztori nagyon jó, a karakterek szerethetők, a zene fantasztikus és a sandbox világ élettel teli. Utóbbihoz köthető egyik kedvenc részem, a karnevál: tűzzsonglőröktől kezdve a seggreeső udvari bolondokon át a tipikus pacákig, aki rá fog dumálni, hogy próbáld ki a játékait...frenetikus!

Mást nem tudok hozzátenni, talán még annyit, hogy hihetetlen amikor egy régi játékot elővesz az ember és még mindig maximálisan le tudja kötni. Ez is már 10 éves, durva. Ja meg azt, hogy itt megkaptam azt, amit a Medal of honor (2010) nem adott meg, a stáblista közben kaptam meg a platinám, ezért az élményért mindig hálás leszek.

Köszi, hogy elolvastad, legyen szép napod! 

Gyerekek, ne legyetek felelőtlenek, és még időben olvassátok el a trófea leírásokat, különben úgy végzitek mint Attila nagybácsitok és újra kell kezdenetek az egész játékot. Ő ugyanis unalmában annyira begőzölt, hogy néhány óra alatt az összes családot a villájukkal együtt legyalulta a g*cibe, és utána jött rá, hogy nem csinálta meg a hozzájuk kötött trófeákat.

Ez a játék olyan, mint azok a szar horrorfilmek, amiket haverok és töménytelen pia társaságában nézel. Így nézve okoz majd kellemes pillanatokat, amikért hálás köszönet a két srácnak Külföldiából, akikkel végignyomtam. Viszont egyedül játszva... fogyasztása saját felelősségre (azaz hozzá ne érjél b+).

2009, hmmm, mintha csak tegnap lett volna, egy szép napon a középiskolát frissen kezdő Ateszkoma a már megboldogult 576 KByte polcai egyikén megpillantotta ezt a játékot és a rikító narancssárga "Ezt Vedd Meg" borítója ellenére is megtetszett, emlékszem egy gagyi lövöldére számítottam, ezenfelül az alapjául szolgáló filmeket akkor még hírből sem ismertem. Majd valami isteni sugallatnak hála a gépem képtelen volt normálisan futtatni, ezért parkolópályára került és egészen mostanáig ott is volt. Ezidő alatt már annyira kiokosítottam magam a témában, hogy nem csak az első részt, de a két folytatását is megnéztem (hogy minek azt ne kérdezzétek). Így már tudom folytatni azt a gondolatmenetem, amit kb 10 éve megszakított holmi technikai para. Tehát EVM kiadás, gagyi lövölde, és ha már ismerem a filmet, vajon mennyi köze van hozzá... és akkor a játék... meglepően JÓ

Ha valaki nézett annó Rossz PC Játékok Sorozatot, akkor tudja, hogy az Ezt Vedd Meg kiadású játékok, de főleg a narancssárga színben pompázó sorozatuk nem feltétlenül voltak GOTY alapanyagok. És akkor itt van a Starship Troopers, ami... hát díjakat nem fog nyerni, de kellemes csalódást okozott. Magáról a játékról sajna nem tudok sokat mondani, mert a játékmenet semmi egyedit, csak a megszokott FPS elemeket tartalmaz. Ezért inkább kilistázom a jó és a rossz dolgokat.

Kezdjük hát a jó részekkel:
- Sztori például nem létezik, a három filmet összegyúrták és ebből a masszából szedtek ki részeket hol egy az egyben, hol pedig csak ihletforrásnak, és ezt a káoszt a pályák közti átvezetőkben próbálják megmagyarázni (több-kevesebb sikerrel) -> mindezt a filmekből is ismert demagóg és buzdító stílusban, ami miatt nagyon élveztem mindet végignézni.
- Fegyverekből ugyan megkaptuk a megszokott darabokat, viszont azok pont úgy néznek ki mint a filmben, úgy is hangzanak mint a filmben és emellett a gránátok nagyon jól lehet aprítani a potrohos népet.
- Bogarak, fuuu emberek, itt a fejlesztők nem a könnyebb utat válaszották, és nem csak 1-2 alibi rovarral akarták letudni az egészet, hanem vannak részek ahol konkrétan százával özönlenek felénk, majd berakok ide egy gifet, ami tökéletesen fogja illusztrálni a helyzetek többségét.
+ A fejlesztők voltak olyan jóarcok, és a hozott anyagon kívül még ők maguk is kitaláltak 1-2 fajtát, ez dícsérendő, főleg egy adaptációhoz képest.
- Zenei felhozatal is többségben a filmekből lett kiszedve, ami hozzá lett hangszerelve, az az extra ízek miatt kerültek be -> mert itt nem csak háborús légkör lesz, hanem néha horrorba is átmegy
- Hangulat. Ha a fenti felsorolásból nem jött volna le, akkor a játék nagyon jól adja vissza a film hangulatát. Olyan mintha én is egy lennék a sok katona közül. Már amikor a csapattal vagyunk...

És akkor a rossz részek:
- ...Mert bizony a játék jelentős részében egyedül fogunk rohangálni, ami nagyon gagyivá tudja tenni néhol az összképet.
- Sajnos a játék második felében hirtelen átcsap játszhatatlanul nehézbe.
- Új bogarak, köztük egy olyan példánnyal, ami két támadással megöl, és eme jószágokat a második félben vessző nélkül dobálják ránk.
- Lőszer - ellenség arány nagyon megborul a játék második felére, sajnos nem előbbi irányba, így például az utolsó pályát szinte az alapfegyverrel kell végignyomni.
- Pályánként elveszíted az összes fegyvered, így "útközben" kell felszedegetned random dobozoknak támasztva, vagy halott csapattársaktól, és sajnos annyira nehezen észrevehetők, hogy nagyon sokszor elmentem mellettük és csak az ötödik elhalálozás után veszem csak észre.